Európa egyik legmodernebb sertéstelepét adták át Békéscsabán

2023. September 26.

Európa egyik legmodernebb sertéstelepét adták át Békéscsabán

Átadták a Hage Zrt. békéscsabai telephelyének új beruházását szerdán. A fejlesztés megközelítőleg hatmilliárd forintból, több mint kétmilliárd forintos állami és európai uniós támogatással jött létre.

Az 1970-es évek óta itt működő létesítményt 2022-ben lebontották és a helyén egy négy állattartó épületből álló, korszerű sertéstelep jött létre, összesen több mint 14 ezer négyzetméteres területen. A komplexumban évi 25 ezer vágósertést tenyésztenek majd, átlagosan 115 kg-os élősúlyban, ami összesen 2900 tonna kibocsátást jelent.

A beruházást bemutató szerdai ünnepségen Kovács Herman, a telephelyet működtető Nagisz vállalatcsoport vezérigazgatója elmondta, hogy mindenekelőtt azért fejlesztették tovább az egyetlen Békés vármegyei egységüket, mert az itt dolgozók hozzáállása példaértékű. 

– Az itt dolgozók még azt is vállalták két évvel ezelőtt, amikor a telepet lebontottuk, hogy más megyébe költöznek vagy több száz km-t ingáznak azért, hogy más cégcsoporthoz tartozó sertéstelepeken dolgozzanak, mert tudták, hogyha két év múlva felépül ez a komplexum, akkor a szakmai elkötelezettségüket európai színvonalon tudják majd kamatoztatni – fogalmazott. 

Pecze László, a vállalatcsoport termelési igazgatója arról beszélt, hogy a telephely átadásával a fejlesztési programjuk egyik fontos mérföldkövéhez érkeztek.

– Anélkül nehéz elképzelni egy hatékony állattartást, hogy a műszaki háttér ne legyen rendben, de szintén nagyon fontos a szakmai háttér is. Azért építettünk Békéscsabán sertéstelepet, mert itt vannak olyan dolgozóink, akik sikeresen tudnak működtetni egy sertéstelepet, persze bárhol máshol lehetne építeni, ha azonban ott nem áll rendelkezésre megfelelő dolgozói csapat, akkor az nem fog jól működni – részletezte.

A kivitelezést végző Bodrogi Bau Kft. ügyvezetője megjegyezte, hogy határidőre elkészült Magyarország, de talán Európa legmodernebb sertéstelepe. Bodrogi Ferenc a beruházás részleteire is kitért.

– 8500 köbméter betont dolgoztunk be, 1200 tonna acélt építettünk be, 18 ezer négyzetméter trapézlemezt, 15 ezer négyzetméter szendvicspanelt, valamint több mint 500 nyílászárót helyeztünk el – emelte ki.

Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az eseményen hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy az állattenyésztés olyan kiemelt figyelmet kapjon, mint az elmúlt időszakban.

– Nagyságrendileg olyan 750 pályázatra sikerült több mint 430 milliárd forint támogatási összeget fordítani az elmúlt másfél évben. Ezekhez hozzáadódnak a családi gazdaságok, így a kettő együtt több mint 500 milliárd forintot tesz ki, így tehát 50 százalékos támogatással számolva, több mint 1000 milliárd forintból újult meg a hazai állattenyésztés, legyen az zöldmezős beruházás vagy meglévő projektek felújítása, bővítése, technológiai kiszolgálása – húzta alá. 

Az ünnepség végén a résztvevők jelképesen egy nemzeti színű szalag átvágásával ünnepélyesen átadták a nagyértékű beruházást.

Forrás:
https://behir.hu/europa-egyik-legmodernebb-sertestelepet-adtak-at-bekescsaban